Zocalo

A Vezérlő Harcimenyéttel akkor éppen a Korán fordításairól beszélgettünk. Különösen vidám volt és feldobott, nyoma sem volt benne a mostanság megszokott türelmetlenségnek, amit az állandó teljesítménykényszer, a menyétnyúzó taposómalom vált ki belőle. Nem olyan egyszerű egy harcimenyét élete, főleg ha annyi mindennapi teendője akad, hogy nem is igen tudja a maga kozmikus teljességében megélni a menyétséget, amolyan jó buddhista módjára, hanem rohangásznia kell, mint a prépostnak Jézus nevenapján, kifejezetten menyéttelen, sőt, menyétellenes életmódra kényszerülve. Ez a 12. századi fordítás viszont közel állt a szívéhez, vagy legalábbis érdekesnek találta. Barnán nyújtózott el a kis kávézó faasztalán, látszólag félálomban, és néha megvakarta a fülét a hátsó lábával, vagy megfogta a szívószálat a mancsaival, hogy igyon a tejeskávéból.
- Robert of Chester volt a becsületes neve – mondta elnyújtottan -, vagyis Robertus Castrensis. Ő csinálta az első fordítást, mármint az első olyat, amit az európaiak is megértettek. Furcsa, hogy 1142-ig kellett ezzel várni... Végül is, ha nincs Peter the Venerable, aki az egészet pénzelte, mármint nem játszásiból, inkább olyan megtérítési célzattal, akkor nem lett volna latin Korán-fordítás egyáltalán. - Ezután nem tudta megállni, hogy megemlítse, na nem mintha panaszkodni akarna, csak hát mégis, hogy ő, Vezérlő és Okleveles létére holmi vérlázítóan alacsony tyúkelragadási kvótával kell, hogy betömje egyre csak duzzadó ambíciója száját (vagy azt, amije van neki), miközben szerte s szana jómódban tenyésznek olyan vérhergelő szalonpockok, akik bármikor megesküdnének, hogy tízezer évvel ezelőtt a lovat a proto-aztékok találták fel, és Dzsingisz Kán későbbiekben használt, kisméretű harci ménjeit is ők tervezték, csakhogy a Konformista Vértapír bérencei az összes példányt kilézerezték Mexikóból Eurázsiába, hogy ezzel is a dicsőséges azték nemzet elveszejtésén fáradozzanak. Miután megkérdezte, hogy én mit gondolok e kérdésről, bevallottam férfiasan, hogy nem emlékszem se proto-aztékokra, sem kilézerezésre, vagy legalábbis az istenek közül senki sem tett panaszt az akkori bizottságnál, hogy aljas kilézerezés történt volna, de erről inkább a lovakat kellene megkérdezni, biztosan van nekik valamiféle szájhagyományuk, amiben számon tartják saját eredetüket, és ha valóban megtörtént az ominózus eset, annak mindenképpen fenn kellett maradnia legalább egy-két homályos utalás formájában, mint misztikus utazás vagy mint fajrengető vésztragédia. Ezen szemlátomást elgondolkodott, majd megjegyezte, hogy ha jobban belegondolunk, a görögöknél Pegazus mintha tüzes szárnyakon közlekedne, és hát mégis, hogyan is élné meg egy ilyen bárgyú állat, mint a ló, a kilézerezést, ha nem tüzes szárnyakon való röpködésként. Ekkor ismét úgy éreztem, hogy már diplomáciai okokból is az lesz a legjobb, ha hangsúlyozom, nem tudok semmit az ügyről, de ha érdekli a téma, megkérdezhetem Xipe Totecet, ő egészen agyrém dolgokra is emlékszik, már ha éppen nem csontrészeg, vagy nem éppen a Poirot kalandjait nézi. A Vezérlő Harcimenyét ezután a távolba révedve kifejtette, hogy az ő élete valójában drámai tragikomédia, melyben antihősök a lét legvégső alapjait kutatják, és szembesülnek az emberi jogok érvényesítésének igen aktuális problémájával, miközben megpróbálnak választ találni arra az egyre égetőbb kérdésre is, hogy milyen kapcsolat áll fenn a 7Eleven áruházlánc és a duguláselhárítás között. Én meg mondtam, hogy aha.
A mellettünk lévő asztalnál egy kitömött krokodil gubbasztott; gülü szemeiben csillogott az őrület, a mancsában szorongatott táskaírógépen gúnyosan megcsillant a hideg, gonosz fény.
Azt hiszem, öregszem.